Rohanó világunkban gyakorlatilag már nincs olyan ember, aki ne rendelkezne legalább egy mobiltelefonnal. Használjuk reggel, napközben és este, folyamatosan fut rajta valamilyen alkalmazás, játék, telefonálunk, üzeneteket írunk, és ezzel igen hamar le is merítjük az akkumulátorát. A töltés korábban hosszú időt vett igénybe, és mindig szükség volt hozzá valamilyen kábelre, ami a sűrű használat következtében gyakran megtört, a telefonban található csatlakozó pedig egy idő után kikopott, és így maga a készülék is használhatatlanná vált. Egy néhány éve bemutatott innovációnak, az indukciós töltőnek hála azonban ezeket a problémákat el is lehet felejteni, ugyanis se kábel, se csatlakoztatás nem szükséges a használatához; egyszerűen csak rá kell helyezni a mobiltelefont az erre a célra kialakított felületre, a többit pedig elvégzi az indukció.

Az indukció egy elektromágneses kölcsönhatás, és a lényege, hogy a változó mágneses tér egy vezetőkörben elektromos feszültséget kelt. Az indukciós töltők esetében a változó mágneses tér a telefonban kelt elektromos feszültséget, ami feltölti az akkumulátort. Fontos, hogy ez a technológia nem található meg minden mobiltelefonban, így érdemes az indukciós töltő beszerzése előtt ellenőrizni a készülék specifikációját! Ha azonban igen, akkor már csak annyi a feladat, hogy megtaláljuk azt a terméket, ami leginkább megfelel az igényeinknek és a pénztárcánknak.

Szerencsére a piacon számtalan indukciós töltő szerepel, többféle kialakítással és teljesítménnyel. A legalsó árkategóriába azok a töltők tartoznak, amik viszonylag egyszerű kialakítással és alacsony teljesítménnyel rendelkeznek, vagyis lassabban töltik fel a rájuk helyezett mobiltelefonokat, mint drágább társaik, ezzel szemben a komolyabb modellek már akár egy óra alatt is képesek 100%-ra tölteni bármilyen akkumulátort. A kialakításuk is változatos, hiszen lehetnek egyszerűen az asztalra helyezhetőek, vagy akár bútorba süllyeszthetőek is.

Ha Ön is szeretne indukciós töltőt vásárolni, akkor látogassa meg a Serversystem Kft. webáruházát a www.legrandaruhaz.hu címen, és tekintse meg kínálatunkat! Ha kérdése lenne, hívjon bennünket a +36-62-633-629-es telefonszámunkon, vagy írjon az aruhaz@serversystem.hu e-mail címünkre!