Természetes, hogy az esküvő főszereplője maga a pár, vagyis a menyasszony és a vőlegény, akiknek az egybekelését ünnepli a vendégsereg. A szervezés során mégis arra kell törekedni, hogy valamennyi meghívott számára emlékezetes legyen az esemény. Érdemes külön figyelmet szentelni azoknak a vendégeknek, akik a hétköznapokban is kiemelt helyet kapnak a pár életében, mint amilyenek a szülők.

A szülőköszöntő ajándék egy kedves gesztus, amit a rengeteg szeretetért és gondoskodásért cserébe kapnak az anyukák, illetve apukák. A meglepetés lényegében bármi lehet, attól függően, hogy pontosan ki a megajándékozni kívánt személy és milyen összeget szán erre a pár, a lényeg, hogy szívből jövő üzenetet hordozzon magában. Az egyik legnépszerűbb ajándék a szülőköszöntő virágdoboz, ami garantáltan könnyeket csal a szemekbe.

A selyemvirágokból álló szülőköszöntő virágdoboz különleges és maradandó ajándék, amit hosszú éveken át meg lehet őrizni. A selyemvirágok előnye, hogy nem hervadnak el és nem sérülnek, pontosan olyan formában maradnak, ahogyan azt a nagy napon megkapták a szülők. Nem kell ahhoz igazodni, hogy éppen milyen virágnak van szezonja, a szülőköszöntő virágdoboz ugyanis bármilyen változatban összeállítható, így könnyedén személyessé tehető az ajándék. Mindenképpen érdemes egy szép idézettel, verssel, dalszöveggel vagy akár egyedi köszöntő szöveggel kiegészíteni a meglepetést, így tehető teljessé a szülőköszöntő virágdoboz.

Ha párjával úgy döntöttek, hogy egyedülálló ajándékkal szeretnék kifejezni a szülők iránt érzett hálát és szeretetet, a szülőköszöntő virágdoboz remek választás! Molnár Éva Lolli elkészíti a meglepetést, méghozzá rengeteg tapasztalattal és kreativitással, a legkiválóbb minőségben. Látogasson el a www.selyemcsokor.com weboldalra, ahol tájékozódhat a részletekről és mindent megtudhat a szülőköszöntő virágdoboz rendelés lehetőségeiről! Felmerülő kérdéseit tegye fel bátran a +36-20-317-8878-as telefonszámon vagy írjon üzenetet az eveartdesign@gmail.com e-mail címre!