Ajándékozás

Érdekességek az anyák napjáról

Érdekességek az anyák napjáról

Az anyák napját május első vasárnapján tartjuk, és ezt a hagyományt nem csak hazánkban, de a világ minden táján megünneplik. Rengeteg érdekesség kapcsolódik ehhez az ünnephez, és a története is tartogat izgalmas részleteket; ezekből válogattunk össze most egy csokorra valót!

A legkorábbi feljegyzések szerint már az ókori Görögországban is volt anyák napi megemlékezés: ezen a tavaszi napon az istenek anyját, Rheát ünnepelték, de ugyanekkor az édesanyákat is nagy tisztelet övezte. A középkori Angliában a húsvét utáni negyedik vasárnapon kaptak szabadnapot a szolgálók és a munkások, amikor is hazatértek a szülői házba, hogy virággal és süteménnyel köszöntsék édesanyjukat. A modern kori anyák napja viszont már az újvilágból, egészen pontosan Bostonból, illetve Philadelphiából származik, és 1914 óta állami ünnepnek számít! Magyarországon csak ezek után, 1925-ben jelent meg újra az anyák tiszteletére megjelölt tavaszi ünnep, bár meg kell jegyeznünk, hogy korábban is szerepelt egyfajta anyák napja a paraszti hagyományban, mégpedig a március 20.-a utáni első vasárnapon, de ez inkább vallási ünnep volt: a Gyümölcsoltó Boldogasszony napja.

A világban sokféle hagyomány kapcsolódik az anyák napjához, de mindegyikben szerepel a virágok küldése, vagy adása, illetve az ajándékozás. Az egyik legérdekesebb szokás Ausztráliában terjed el: ezen a napon mindenki szegfűt visel a ruháján, vagy a hajában. A színes virág a még élő édesanyát jelképezi, a fehérrel pedig az elhunyt szülő előtt róják le tiszteletüket. Emellett nem csak az édesanyákat, de a nagymamákat is kitüntetett figyelem övezi ezen a napon.

Ha szeretné meglepni édesanyját anyák napja alkalmából, de országhatárok választják el tőle, akkor vegye igénybe a FlorAwesome Kft. nemzetközi virágküldés szolgáltatását! Keresse fel a www.theflowerbird.com címen megtalálható weboldalunkat, és válasszon egy gyönyörű, anyák napi csokrot kínálatunkból! Ha kérdése, vagy észrevétele lenne a rendeléssel, illetve a virágküldéssel kapcsolatban, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeinken: hívja a +36-30-933-9570-es, vagy a +36-30-863-2297-es telefonszámunkat, illetve írjon az info@theflowerbird.com e-mail címünkre!