Hamarosan újra beköszönt a húsvét, ami alapvetően ugyan vallási, illetve családi ünnep, ám sokkal nagyobb társaságban is megünnepelhető, akár céges keretek között is. Ilyenkor persze nem a locsolkodás és a tojások keresgélése a legjellemzőbb ünnepi elfoglaltság, inkább a kötetlen beszélgetés, a kollégák megvendégelése és az általános jó hangulat a cél. Az esemény fénye többféleképpen is emelhető, de – mivel a húsvét egyik fő „alkotóeleme” a csokoládé – egy csokinyuszi-szoborral lehet a legmagasabb szintre emelni.

Csokinyuszi-szobrot persze nem lehet csak úgy megvásárolni egy boltban; ehhez olyan szakértőre van szükség, aki nem csak a csokiszobrászat minden apró trükkjét ismeri, de kellő esztétikai érzékkel is rendelkezik ahhoz, hogy a végeredmény minden tekintetben figyelemfelkeltő legyen. Emellett persze az alapanyag minősége is lényeges, hiszen a csokoládét el is fogyasztják majd, bár tény, hogy egy ilyen csokinyuszi-szobor lényegesen nagyobb méretű, mint amennyi csokoládét helyben meg lehetne enni. Érdemes tehát feldobni a céges húsvéti összejövetelt feldobni egy csokinyuszi-szoborral, hiszen nem csak a kollégák, de azok gyermekei is örülni fognak neki.

Cégünk, az Ice-Art Bt. jég-, fa-, hungarocell- és csokoládészobrok készítésével foglalkozik, munkánkat pedig nagy rutinnal végezzük. A csokinyuszi-szobrászat segítségével nem csak a családi ünnepen, de akár egy céges, vagy más rendezvényen is különleges dekorációval dobhatja fel a hangulatot. Természetesen nem csak húsvétra, de más alkalmakra is érdemes csokoládészobrot rendelni tőlünk, hiszen ezek a különleges alkotások nem csupán esztétikusak, de igencsak finomak is!

Amennyiben szeretné megismerni a csokinyuszi-szobrászat részleteit, esetleg tájékozódna egyéb különleges munkáinkról, vagy szolgáltatásainkról is, látogasson el a www.iceart.hu címen megtalálható weboldalunkra! Ha szeretne ajánlatot kérni, megosztaná velünk ötleteit, esetleg kérdése lenne, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén: a +36-20-949-5032-es telefonszámunkon, illetve az iceart@iceart.hu e-mail címünkön!