A Harry Potter sorozatnak ma is számtalan rajongója van a gyerekek és felnőttek körében, hiszen elbűvölő, varázslatos történet a jó és gonosz harcáról egy különleges, mégis elképzelhető világban. Azok, akik a könyvek megjelenésének idején voltak gyerekek, mára már jócskán benne járnak a felnőttkorban, de az ő gyermekeik is rajonghatnak a regényfolyamért és a filmekért, sőt, a mostanában megjelent új filmek továbbiakat vonzhatnak be a varázsvilágba.

A rajongásnak számtalan formája lehet: van, aki beszerzi az összes létező kiadást a könyvekből, DVD-kből, van, aki ezek mellett még különféle relikviákat és ajándéktárgyakat is gyűjt, de van olyan is, aki elkészíti a saját jelmezét, és klubokba, találkozókra jár, ahol a többi rajongóval együtt éli át újra Harry Potter kalandjait. A gyerekeknek ilyen szempontból talán még nagyobb szerencséjük van, hiszen nem csak a történeteket nézhetik, illetve olvashatják újra, de el is játszhatják őket az új Harry Potter Lego szettekkel!

A Harry Potter Lego szettek többféle, a filmekben megjelenített helyszínt, illetve jelenetet mutatnak be, így például a Roxfort nagytermét, ahol számtalan jelenet játszódott, általában lakomázással egybekötve, de be lehet szerezni az emlékezetes fúriafüzet is, sőt, akár az új filmsorozat első részéből ismert Göthe bőröndjét is a magunkénak tudhatjuk, benne a megismert legendás állatokkal!

Persze nem csak a Harry Potter sorozatnak, de a Legonak is hatalmas a rajongótábora a világon, és a rajongók közt rengeteg a gyűjtő is. Igaz, hogy a Harry Potter Lego szettek nem limitált példányszámú darabok, de ha a Lego-szenvedély mellett a Harry Potter sorozat iránti rajongás is megvan, akkor nem kérdés, hogy ezeket a szetteket muszáj lesz beszerezni!

Ha Ön is szeretné megvásárolni a Harry Potter Lego szettek egyikét akár gyűjteményébe, akár gyermekének, vagy ajándékba, akkor a Mediker Bt. honlapján, a www.kockavilag.hu internetes áruházban gyorsan és egyszerűen bonyolíthatja le a beszerzést. Megrendeléssel és kérdéseivel kapcsolatban keressen bennünket a 06-1-225-3240-es telefonszámunkon, vagy írjon az info@kockavilag.hu e-mail címünkre!